2015. november 21., szombat

Spenótos lepény csökkentett szénhidrát tartalmú tésztával


Szoó Judit lisztkeverékei régóta ismertek. Hallottam róla én is, de sosem éreztem úgy, hogy ki is akarnám próbálni. Most mégis vettem egy kenyérsütésre alkalmas keveréket. Már hetek óta áll a kamra polcon és csak nem lett belőle kenyér. Gondoltam, kipróbálom egy lepény tésztájaként, hátha beválik. Hasonló lepényeket rendszeresen csinálok, de a mostani életmódom szerint / tudatos étkezés, diéta,sport / kívánatos lenne a vacsora szénhidrát tartalmát csökkenteni, hogy eredményesebb és tartósabb legyen az eddigi befektetésem.


Kicsit még próbálkozom majd az összetétellel, de a mostani végeredménnyel is meg vagyok elégedve.


  • 20 dkg lisztkeverék
  • 13 dkg vaj
Összemorzsoltam a vajat a liszttel, összegyúrtam és egyszerűen összeállt a tészta.
Nagyon kevés liszt kellett a nyújtáshoz. Úgy nézett ki, hogy az is könnyen megy, de egy kicsit mégis törékeny lett a tészta.


Beletettem egy szilikonos sütőformába és az elszakadt, hézagos részeket kipótoltam azzal, amit a feleslegessé vált részekként levágtam.
Egyszerűen csak hozzá nyomkodtam a többihez, de lehet, hogy jobban megtapadt volna, ha kicsit megnedvesítem vízzel és úgy tapasztom össze.
Azért gondolom így, mert a sütés után a lepény széléről leperegtek darabok és úgy gondolom, azok a részek, amiket odanyomkodtam a többihez.


A lepény tölteléke:

  • 2 nagy hagyma szálasra vágva, 3 gerezd fokhagyma  megpárolva
  • 1/2 cs. fagyasztott spenótlevél a hagymával összefőzve
  • só, bors
  • 1 ek. lenmagpehely
  • 1 közepes főtt krumpli lereszelve
  • 1 db tojás



A lepény tésztáját kb. 5 percig sütöttem 180°C-on légkeveréssel és a forró tésztát lekentem tojásfehérjével, hogy egy kicsit bevonja és ha rászárad, akkor elvileg a töltelék nem áztatja el a tésztát.


A spenótos masszát beleöntöttem  a tésztába.


A tetejére jó sok reszelt sajtot szórtam és kolbász karikákat, koktélparadicsomot tettem.
Erre még annyi sajtot, hogy éppen csak összefogja.


Vissza a sütőbe és 170 °C-on sütöttem még 15 percig, akkor letakartam és még kapott 5 percet.


Itt látszik a letöredezett széle a lepénynek, de nem volt vészes. Azt hiszem valóban csak az odatapasztott darabok estek le. A lepény tésztája nem tört el, pedig ez is csak olyan volt, mint az omlós tészták.

Bazsalikompestos szívsaláta / jégsaláta is lehet /  volt a kiegészítője.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.