2013. április 1., hétfő

Céklacurry citromos raitával


Ha a címben szereplő összeállítás igaz lenne, akkor ez egy vegetariánus étel lehetne.
Ez annyiban igaz, hogy az eredeti valóban egy vegetariánus szakácskönyvből van, de kissé átalakult, mire a mi tányérunkra került.
Mondhatnám azt, hogy a Húsvét utáni nagy trakta miatt akartam valami gyomorkímélő ételt az asztalra tenni, de ez így nem igaz. A sonkától én valóban besokalltam egy kicsit, pedig nagyon szeretem és ezidáig mindig és mindenhol hangoztattam is, hogy nálunk sosincs sonka maradék. Ennek semmi köze a sonkához ez igaz, csak azért írtam, hogy emiatt valami zöldségeset ettem volna. Ha pedig a ház asszonya enne valamit, akkor a többiek is ezt akarnak enni. Hiszik ők!
Hús kell, mert férfiember hús nélkül nem lakik jól! A lehető legegyszerűbb sült csirkecombok fehérborral meglocsolva.
Egészséges legyen, ezért barna rizs készült.


A cékla már meg volt sütve, mert egyszer vettem, hogy majd jó lesz valamire....
Egészben, héjastól fóliába csomagolva kb. 1,5 óra alatt megsütöttem 180 - 200 °C-on.. Ezek elég nagyok voltak.
Elővettem egy vegetarianánus szakácskönyvet / van több is /, mert azt gondoltam, abban biztosan találok valamilyen jó kis cékla receptet.
Hát, nem!
Nemcsak ebben nem volt, de másikban sem!
Volt viszont egy nagyon szimpatikus burgonyacurry recept, amit én megcsináltam a céklával.

  • 50 dkg sült cékla / eredetileg nyers krumpli /
1 teáskanál szárított csilipelyhet és egy közepes, szárított, kimagozott, összetördelt csilit, 
1 tk. görögszénamagot
1 tk. rómaikömény magot
1 tk. mustármagot szárazon egy serpenyőben megpirítottam
Hozzáadtam egy közepes fej összevágott hagymát és 2 evőkanál ghít / tisztított vaj /---a tisztított vajat majdnem fél évvel ezelőtt csináltam 25 dkg vajból és még abból volt a hűtőben.
Néhány perc alatt megpároltam  a hagymát.
----A mustármagot és néhány currylevelet  külön kellett volna megpirítani, de levelem nem volt, ezért én a mustármagot is beletettem a hagyma mellé.

  • A megpárolt hagymás keveréket botmixerrel pépesítettem / kicsit darabos maradt / 
1 tk. kurkumát adtam hozzá
1 tk. madras curryport / a curry levelek helyett /
1 evőkanál kókuszreszeléket
Vízzel felöntöttem, de csak annyira, hogy egy pépes masszát kapjak, sóztam, borsoztam és beletettem a kockákra vágott céklát.

Eredetileg ilyenkor kell beletenni a nyers burgonyát és megfőzni a fűszeres lében.

A céklát is főztem kb. negyed órát, hogy átvegye a fűszerek ízét.


Csípős volt, de ez így finom! Lehet enyhébbre is készíteni, de nem érdemes kihagyni belőle a csilit.
A csípősség enyhítésére készítettem mellé a joghurtot, amibe citromlevet és reszelt citromhéjat tettem egy fél csomag aprított petrezselyemzölddel. // korianderzölddel izgalmasabb lett volna //

Nagyon kellemesen egészítette ki a fűszeres céklát!

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.