2011. június 25., szombat

Salátakrémleves baconcsipsszel


Tetemes saláta mennyiség eltüntetéséről szólt az elmúl hétvége. Egy kedves ismerősöm hetek óta ellát a zsenge salátával, de a tojásos nokedli és az egyéb saláta variációk kimerítették a palettát.
Nemrégen olvastam a salátalevesről itt a blogok között, ha jól emlékszem erdélyi eredetű volt. Elkészítettem, de be kell vallanom, nem aratott osztatlan sikert. Egészen biztosan nem a recepttel van baj, inkább azzal, hogy nálunk inkább főzelék készült régebben, de leves még soha. Az is lehet, hogy ez a fajta saláta, amiből én készítettem kesernyésebb, mint más változata.
A salátaleves másik fajtája a krémleves. Én ezt választottam és ezzel nem nyúltam nagyon mellé. A kesernyés íz így is megmaradt, de mi a férjemmel nem zavartattuk magunkat, a fiaim meg amúgy is rapszodikusan eszik a leveseket.

Receptem nem volt, de most nem is kerestem, mert szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a krémlevesek terén elég nagy tapasztalattal rendelkezem.
  • 2 közepes fej hagyma összevágva
  • 4 ger fokhagyma  reszelve
  • 3 közepes burgonya kockára vágva
  • frissen őrölt bors
  • 1 ek aprított kapor
  • 2 leveskockából készült felöntőlé
  • 4 nagy maréknyi összevágott salátalevél
Amikor minden puhára főlt, leturmixoltam és vízzel kiegészítettem a levét.
  • 15 dkg-os sajtkrém
  • 2 dl főzőtejszín
A botturmixszal a sajtot és a tejszínt is bele kevertem. Összeforraltam és tálalásnál pirított baconszeleteket morzsoltam a tányérba. Elég sűrű lett, nem kellett hozzá más levesbetét, de sajtos, pirított kenyérszeleteket is lehet enni hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.