2010. június 19., szombat

Kókuszos csirke mentás eperszósszal

Tudom, az eperszezonnak lassan vége, de sajnos konyhai kreativitásomat hátráltatta egy kisebb eü. probléma. Mégsem tehettem meg a férjemmel, hogy úgy bánjak vele, mintha az én meghosszabbított kezem volna. A lekvárkészítésből kivette a részét, de a főzés más. Ott folyamatosan kell szervezni, hogy majd egyszerre, lehetőleg egyidőben készüljön el az étel, ha az összetétele úgy kívánja.




Ezt a csirkét pontosan 12 évvel ezelőtt készítettem először, a férjem akkori kerek évfordulós születésnapjára. Lajos Mari receptje 1997-ből a 99-33 sorozatból. Sok olyan hozzávaló vagy elkészített étel van benne, ami abban az időben még nem volt mindennapos a konyhákban. Chilipaprikát még nem tudtam venni, de a recept már használta. A "csatni"-szót még nem nagyon ismertük, de itt volt egy recept. A sütőtök, mint köret szintén szerepel. Innentől kezdve én is készítettem ilyen ételeket és megszállottan kerestem hasonló recepteket. Ma már az internet ezt megoldja.


  • Személyenként egy csirkecombot rendesen besózunk és frissen őrölt borssal megszórjuk

  • 3 ek. kókuszreszeléket összekeverünk 1,5 dl sűrű tejföllel

  • Ezzel a masszával betapasztjuk a csirkecombokat

  • Margarinnal kikent tepsiben kb. 180 fokon 45 perc alatt megsütjük



Eperszósz:


  • Személyenként kb. 10 dkg epret számítsunk , most ez 30 dkg volt

  • Összevágjuk és egy edényben 1 dl vízzel elkezdjük főzni

  • Picit megsózzuk és néhány tekerésnyi borsot is teszünk rá

  • Ha nem elég édes az eper, akkor 1ek. mézzel édesebbé tehetjük / én most tettem hozzá /

  • Ha kicsit szétfőlt, akkor hozzáadunk 1/2 dl száraz fehérbort és elforraljuk

  • 2-3 kk. keményítővel besűrítjük

  • Apróra vágott mentalevelet teszünk bele



Ehhez az ételhez én mindég házi burgonyakrokettet készítek. Tulajdonképpen ez inkább burgonyafánk, mert nem szeretek panírozni és fölöslegesnek is tartom. Most a három adag ebből készült:


  • 20 dkg főtt lereszelt burgonya

  • 20 dkg liszt
  • 1 mk. sütőpor
  • diónyi puha margarin

  • 1 db tojás


  • a nyújtáshoz kukoricaliszt

A hozzávalókat összegyúrtam és kb. 1/2 órát pihentettem. Kinyújtottam 1/2 cm vastagságúra és egy sütemény kiszúróval kiszaggattam. Olajban sütöttem ki és egy papírtörlőn lecsöpögtettem. Nekem ebből 34 db lett, de ez nagyságtól függ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.