2021. április 10., szombat

Húsvéti maradékmentés avagy a sonka második esélye


Évek óta nagyon sok hasznos ötletet lehet találni a maradék sonka felhasználására , de eddig ez engem kevésbé hozott lázba, ugyanis nálunk sosem volt maradék. Az utóbbi két évben viszont nehezebben fogyott a sonka. Nem gondolnám, hogy túlvásároltam magam, mert megközelítőleg azonos mennyiséget szoktam venni, mégis kedvetlenül tologattuk az utolsó szeleteket, ezért körülnéztem a receptek között. A nagy klasszikusok, mint a sonkástészta, sonkagombóc levesbetét vagy sonkakrém kicsit unalmasnak tűnt, bár a sonkakrémet azért kipróbáltam.
Ezt az ételt egy tiroli gombóc ihlette, ám ott savanyúkáposzta köretet ajánlottak, nekem meg valamiért bekattant a tormamártás, de ez egyáltalán nem zavart bele az élvezetbe.
Az eredeti recept szerint pirított zsemlekockákat kevertek a masszába, én viszont a saját húsvétról maradt kalácsomból - ami ráadásul szénhidrátcsökkentett liszttel készült -  csináltam pirított kockákat. 
A tiroli gombócban szalonna és kolbász volt, az enyémben sonka van, ráadásul én még főtt krumplit is tettem bele, mert ott árválkodott a hűtűben. A liszt szintén ch csökkentett.

Hozzávalók:
150g zsírosabb sonka darálva
200g főtt, áttört burgonya
100g kockázott, párolt hagyma
100g pirított kalácskocka
  50g ch csökk. liszt
  3 db tojás
Sóból óvatosan tegyünk a sonka miatt, bors mehet bele és én még maradék medvehagymaszárat is vágtam bele , no meg bőven petrezselyemzöldet. 
Ha ledaráljuk a sonkát, akkor kézzel minden összekeverhető, de én egy 
késés aprítóban vágtam/kevertem össze mindent, azután egy rudat formáztam a masszából és folpack fóliába tekertem , így tettem lassú forrásban lévő vízbe és kb 25 percig főztem.
Természetesen lehet gombócokat is csinálni, mint az eredeti  recept írta, de nekem ez most egyszerűbb volt.


A pirított kalácskockák ropogósak persze nem maradtak, de nem áztak el, megmaradtak kemény, harapható állagúnak.



A tormamártás nagyon egyszerűen készült. Pontos mennyiségeket ebből nem tudok mondani, de úgy kezdtem, hogy 7dkg vaj+ 1ek olaj keverékét megfuttattam kb 5 dkg ch csökk. lisztet és felöntöttem annyi tej+víz keverékével, hogy a kellő mennyiséget és sűrűséget elérjem.
Belekevertem 2 nagy ek. ecetes tormát, sóztam és még egy kevés citromlevet is tettem bele.

Pácolt, ecetes tojás


A pácolt tojás leginkább húsvét idején kerül látótérbe, pedig kellemes pikáns ízével bármikor helye lehetne az asztalunkon. Nagyon sok recept és leírás megtalálható az internet segítségével, így derült ki számomra is, hogy apró eltérésekkel, de szinte mind egyformán készül. 
Mivel én most készítettem először, nem akartam túlbonyolítani, mert kíváncsi voltam az alap ízére. Nagyon nem ronthattam volna el, de azért mégis inkább ennél maradtam.
A tanulság végül az lett, hogy finom, de több ecet kell bele legközelebb, mert akkor jó, ha valóban érezni a savanyú ízét. 
Sok recept szerint hagymát is lehet tenni bele és igen lehet, sőt mindenképp így fogom készíteni a következőt. Mi a hagymát is hagymával esszük , de nemcsak ezért.
A fűszerezést is sokkal bátrabban fogom csinálni, hiszen az mind jól illik a hasonló páclevekbe.
Az elkészítés után hűtőben tárolva egy hét után is élvezhetően finom, de kb.3-4 nap kell ahhoz, hogy megérjen és a tojás átvegye a páclé ízét.
Tulajdonképpen a legegyszerűbb elkészítési mód, ha a kedvelt savanyúság felöntőlével készítjük el, de egy kicsit tényleg érdemes több ecetet tenni bele.
Különleges finomság volt a húsvéti sonka mellé.


 

2021. február 13., szombat

Kovászos gyökérkenyér tangzhonggal

 A gyökérkenyér eddig kimaradt a választékból, még az élesztős korban sem sütöttem és most, hogy a kenyeret egy ideje már kovásszal / is, mert hibrid kenyereket is szoktam 😏 / sütöm, eszembe jutott ez a hiányosság 😲 , összeszedtem a bátorságom és nekiálltam.


Ez ugye azt jelenti a hozzám hasonló kevésbé gyakorlottaknak, hogy alaposan meg kell tervezni a folyamatot, mert ha a kovász elérte a munkára kész állapotot, akkor sütni kell. 
Számoltam, terveztem ....de nem sikerült úgy, ahogy ajánlotta a recept.
Na ez sokmindentől függ, nem biztos, hogy minden az én tapasztalatlanságom miatt alakult másképp.
Azt tudni kell, hogy egy kovászos kenyér receptjét az esetek kisebb százalékában lehet pontosan lemásolni úgy, hogy az tökéletesen sikerüljön, és ennek számos egyszerű oka van.
A kovász egy élőlény, amit megvisel a környezetváltozás, a hőmérsékletváltozás, a hozzáadott víz+liszt fajtája, minősége. Az állapota és erőssége, aktivitása ezek függvényében változik.
Tulajdonképpen ez az első eset, hogy én pontosan lemásoltam egy receptet a hozzávalók és az elkészítés tekintetében. Előrebocsátom, hogy nem a receptben van a hiba 😏
Az én konyhám, az én kovászom, az én lisztem és még az én vizem sem olyan, mint valaki másé, ezért szerintem a kovászos receptek csak iránymutatók lehetnek.
A kenyér nagyon finom lett, ami eltér a videón látottaktól, hogy 

 

az én tésztám nem lett annyira ragacsos, nyúlós - amit azért egyáltalán nem bántam - , ezért a további folyamatok alatt is kezelhetőbb volt és sokkal több időt töltött hibernált állapotban, miután nem sikerült kiszámítani, hogy a sütési idő még emberi ébrenléti időpontra kerüljön  😊, a nyolc óra letelte pedig hajnal kettő lett volna.
Itt látszik az autolizált tészta + a kovász + a tangzhong
Az autolizálás az a folyamat, amikor a lisztet összekeverjük a vízzel, állni hagyjuk 15-30 percet vagy akár 1 órát is, hogy a lisztszemcsék megduzzadjanak és a pihentetés közben a lisztben lévő glutén átalakul, rugalmasabb lesz, könnyebben nyújtható és lerövidül a dagasztás ideje is.


Ez a kenyér nemcsak a kovásztól különleges, hanem a kenyérdoktornak nevezett tangzhong hozzávalótól is, ami természetesen minden más - akár élesztős kenyér, péksütemény, édes kelt tészták - állagán is javít. 
Tangzhong =  "vizes rántás" ....eredeti kínai nevén tán dzson
A liszt és víz aránya 1:5 , ezt kevergetés közben összemelegítjük kb. 65 fokra , ami nagyjából azt az állagot jelenti, ha a keverőkanállal/ spatulával elhúzzuk a besűrűsödött masszát, akkor az edény alján ott marad a tiszta csík. Ezt a masszát ki kell hűteni, és amíg hűl, addig is fog kicsit sűrűsödni.
A tangzhong használatával a liszt több folyadék felvételére képes, ezzel ad puhább állagot a tésztának.
Ilyen volt a tészta állaga a dagasztás után. Nagyon kellemes tapintású volt.


Pihentetés után már kezdett hólyagosodni.


Az első és egyben az egyetlen hajtogatás után ilyen állaga volt a tésztának.


Szobahőmérsékleten kellett érlelni, de én elcsúsztam az idővel, ezért, amikor duplájára kelt, kb este tízkor, kitettem a hidegre. Reggelre 0 fok volt körülötte és persze meg sem moccant a tészta, de másnap reggel a konyha melegében kb. 3 óra alatt megemelkedett. Ez látszik a második vonal fölött.

Amikor kiborítottam, ilyen szép volt a tészta.


Lisztes felületen megformáztam, vagyis csak ketté vettem a tésztát és megcsavartam.


Rövid pihentetés után tettem a sütőbe.
Igazából nem tudom, milyennek kellene lennie, de én ezzel megvagyok elégedve.


45g aktív kovász
30g BL 80-as liszt
30g tk liszt
60 ml víz
Hőmérséklettől függően 6-9 óra alatt lesz felhasználható állapotban.

Tangzhong
230 ml víz
35g BL 80-as liszt
20g tk liszt
Kevergetve összemelegítjük és teljesen kihűtött állapotban használjuk. Előző nap is elkészíthető, de szobahőmérsékletű állapotban használjuk fel. 

Autolízis egy óra, de ha kettőre sikerül, az sem baj. Nekem is ennyi lett.
350g BL 80-as liszt
150g BL 55-ös liszt
280 ml 40 fokos víz

Autolízis után összedagasztjuk a lisztet, a kovászt és a tangzhongot. 
Az első dagasztás után kb 15 perccel hozzádagasztjuk a 15g sót.
Olajozott edényben 1 óra hosszat pihentetjük, majd enyhén kihúzogatva , alálisztezve meghajtogatjuk és visszatesszük az edénybe, innentől számítva szobahőn kb. 8 óra alatt megkelesztjük
Télen ez az idő 7-9 óra lehet, nyáron rövidebb, 5-6 óra.
Ha letelt az idő, akkor alaposan alálisztezve kiborítjuk, kettéosztjuk és megformázzuk, azaz lazán csavarunk rajta néhányat.
Tepsire tesszük, rövid pihentetés után 250 fokra előmelegített gőzös sütőbe tesszük, de a hőfokot rögtön visszavesszük 230 fokra. 15 percig sütjük.
A gőzt kiengedjük, a hőfokot visszavesszük 210 fokra és tovább sütjük 15-20 percig.



2020. október 12., hétfő

Meggyes galette tk. liszttel

 


"...A galette francia neve senkit ne ijesszen el, ez az egyik legkönnyebben elkészíthető sütemény.
A galette tésztája általában lisztből és vajból készített morzsa, amit vagy hideg vízzel, esetleg tejszínnel vagy tojássárgájával teszünk teljessé. Bevált trükk, hogy a víz vagy a tojás hozzáadása helyett, vagy azt kiegészítendő a tésztába egy kis tejfölt teszünk. A tejföltől rendkívül rugalmassá válik a tészta, a hűtési idő lerövidül, és a rugalmasságának köszönhetően a tészta könnyedén kezelhető, nem szakadozik, reped."

Hozzávalók:

... 15 dkg sima fehérliszt
... 10 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt
/ vagy össz. 30 dkg fehér liszt /
... 10 g negyedannyi édesítő
/vagy kb. 10 dkg cukor/
... 17,5 dkg margarin
/vagy kb. 15 dkg vaj /
... csipet só
... 30 g / kb 1 evőkanál / sűrű tejföl
... 1 db tojássárgája
... fél citrom reszelt héja és leve
Összeállítjuk a tésztát és hűtőben pihentetjük addig, amíg a tölteléket összekeverjük.

Töltelék:

Bármilyen gyümölcs lehet, de most cseresznye és meggy szezon van. Az epres nekem nem tetszett, mert az eper megsütve nem volt étvágygerjesztő. Finom volt, el is fogyott, de inkább nyersen eszem az epret. ☺️

... 50 dkg meggy kimagozva
... 20 g negyedannyi édesítő vagy tetszőleges, ízlés szerinti cukormennyiség
... 20 g étkezési keményítő / pudingpor
... 10 g utifűmaghéj, de ez elhagyható.
Azért kevertem hozzá, hogy megkösse a levét, mert volt fél csomag pudingporom, de ez kevésnek tűnt, viszont felbontani nem akartam másikat. 😉

A lehűlt tésztát kinyújtjuk egy kb. 25 cm-es körlappá és rápakoljuk a meggyes tölteléket úgy, hogy maradjon egy min. 5 cm-es széle, amit majd visszahajtunk.
Nem kell precízen, szorosan, csak ahogy engedi magát.
Lekenjük a tojásfehérjével, mert úgyis megmaradt és megszórhatjuk cukorral, barnacukorral, dekorcukorral vagy mint most én, durvára vágott dióval, de maradhat üresen is.




Ha sütőpapíron nyújtjuk a tésztát, nagyon megkönnyítjük a dolgunkat, amikor át kell tenni a sütőlapra. ☺️
Előmelegített sütőben 180°C-on kb. 35-40 perc alatt megsütjük.
Langyosan vagy kihűlve tálaljuk porcukorral finoman megszórva.


Itt is megtaláltok

#mutimiteszel #galette #finomdiéta #étteremhelyett #diéta #süssotthon

Túrógombóc zabpehellyel köretként


Igen, helyettesítheti a zsemlegombócot 😉
Szénhidráttartalma természetesen ennek is van, mint a hagyományosnak, de nem is a nulla ch volt a célom most, viszont élettani hatása mindenképp jobb.
Elkészíteni pedig sokkal egyszerűbb és gyorsabb.
Ebből a mennyiségből négy bőséges adag készíthető, mert elég laktató.
Nekem öt darab 10 dkg-os gombóc lett, de így is terveztem.





Hozzávalók:
25 dkg zsírszegény túró
12 dkg aprószemű zabpehely
2 db nagyobb tojás
1 ek hidegen sajtolt repceolaj
Nekem a túró most a fagyasztóból került elő, így kicsit vizes volt a kiolvasztás után, ezért tettem bele 10g utifűmaghéjat, hogy összeálljon.
Ha nem fagyasztott a túró, akkor szerintem össze fog állni.




Elkészítés:
Mindent összekeverünk és 10 percet állni hagyjuk.
Sós vízben főzzük ki a gombócokat.
Ezeket a nagyokat én 10 percig főztem.
Az arányokkal lehet kicsit játszani, ha valaki úgy érzi, a lazább gombócokat jobban szereti.
Szószos ételek egészséges körete.

Nekem bevált! 😋


Itt is megtaláltok


#mutimiteszel #finomdiéta #túrógombóc #köret #diéta #étteremhelyett #zabpehely

Panna cotta ribizlizselével

 





Fehér réteg:
250 ml habtejszín
40 g negyedannyi édesítő
1 cs. vanília
6 g zselatinpor + 0,25 ml víz
Felmelegítjük a tejszínt az édesítővel, vaníliával és belekeverjük a vízbe áztatott zselatint.
Ha langyosra hűlt, kiadagoljuk négy közepes pohárba és hűtőbe tesszük, amíg megdermed. Ez kb. 2-3 óra.


Piros réteg:
Fél kg ribizlit kevés vízzel puhára főzünk, átpaszírozzuk és elfőzzük belőle a vizet. Lesz kb. 200 g püré, ehhez adunk
50 g mézet
40 - 50 g negyedannyi édesítőt
15 g étkezési keményítőt és besűrítjük
Ha langyosra hűlt, elosztjuk a poharakban és ismét hűtőbe tesszük.


Barna réteg:
10 dkg étcsokoládét
300 ml tejjel összeolvasztunk, édesítjük ízlés szerint,
reszelt narancshéjat adunk hozzá és elkeverünk benne egy csomag Expressz zselatinport.
Amikor langyosra hűlt, elosztjuk a poharakban és behűtjük.

A poharak megdöntése egyéni kreativitást igényel, de nem lehetetlen.
Nagyon mutatós desszertet készíthetünk.




Itt is megtaláltok

#mutimiteszel #étteremhelyett #diétás #finomdiéta #pohárdesszert #ribizlizselé

Granola




 Nagyüzemi mennyiségben készítettem az utóbbi hetekben. Apróbb változtatásokkal, de az egészséges elképzeléshez tartva magam.

Az enyémben nagyon sokféle mag volt és aszalványt nem is tettem bele, így számoltam ki az értékeit.
A zsiradékot el akartam hagyni, végül a felére csökkentettem. Kiderült, hogy így is finom, de igazán ropogós akkor lesz, ha több van benne.
Engem viszont nem zavart így is finom lett.

"... A granola tulajdonképpen sült müzli extrákkal, amelyek a granola lényegét adják. Magyarország ugyan csak pár éve ég granola lázban, de ez már évtizedek óta világszerte népszerű reggeli, desszert vagy nasi.......
A jó granola teljeskiőrlésű zabpehelyből készül, ehhez értékes gyümölcsök, magvak, diófélék kerülnek nem elhanyagolható mennyiségben,
az édességet és a textúrát juharszirup, almalé, almapüré, agavé szirup vagy méz adja.
Az ízeket valódi fűszerek hangsúlyozzák.....
A granola eredetileg egy száraz, ropogósra sütött termék. Vannak olyan változatai, melyekben nagyobb a nedvességtartalom és rágósabbak......
..... A granola tápértéka nagyban függ az összetevőitől. Ahány recept annyiféle összetevő kombináció.
Egy jó granolában magas a magok és diófélék aránya, ami azt jelenti, hogy az energia sürűsége is viszonylag magas.
Ez egyben azt is jelenti, hogy kis mennyiségekkel is órákra jól lehet lakni. Egy 50-60 grammos adag például elég lehet egy reggelihez, ami 200-250 kalóriát tartalmaz. A granola alapösszetevője, a zabpehely számos hasznos tápanyagot, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz...."




Az én granolám 50 grammja 260 kcal.
... 30 dkg teljeskiőrlésű zabpehely
... 5 dkg tökmag
... 5 dkg földimogyoró
... 5 dkg kesudió
... 5 dkg kókuszreszelék
... 5 dkg lenmag
... 5 dkg szezámmag
... 5 dkg chia mag
... 8 dkg kókuszolaj
...10 dkg gesztenyeméz
Mindent összekeverünk és 160 °C-os sütőben 3 x 20 perc alatt megpirítjuk.
Közben alaposan átkeverjük.
Ha kellően megsült - lehet kevesebb idő is - akkor keverhetjük bele ízlés szerint az aszalványokat.
Mazsolát, barackot, goji bogyót, meggyet, áfonyát, narancshéjat stb.


Itt is megtaláltok

#mutimiteszel #granola #diéta #finomdiéta #nassolás #étteremhelyett